Hazug ígéretek vagy totális félreértés? Miért nem múlik el a sarkantyú a lökéshullám-terápiától?
Ismét egy kiváló írás a Balance Medical Fitness Akadémia vezetőjétől, Feövenyessy Krisztinától
De akár feltehetném a kérdést úgy is, hogy miért nem múlik el a teniszkönyök a lágylézertől, a térdízületi porckopás a porcépítő szerektől vagy a porckorongsérv a műtéttől. A séma ugyanis mindhárom esetben ugyanaz. Miután azonban a térdízületi porckopást már részletesen kitárgyaltam e videóban, a gerincproblémákat pedig a „Gerinctitkok” c. könyvemben, ezúttal a sarkantyú példáján mutatom be a jelenséget, amit már szinte minden létező oldalról körbejártam: csodaterápia ide vagy oda, életmód eredetű betegségek esetében csakis az életmód megváltoztatása vezethet tartós pozitív eredményre.
Kezdem a kedvenc példámmal. Ha beesik egy sajtdarabka a konyhapult mögé és idővel igencsak kellemetlen bűzt áraszt, két lehetőséged van:
veszel egy légfrissítőt
szétszereled a konyhapultot, kiveszed a rothadó sajtot és kidobod a szemétbe, majd alaposan kiszellőztetsz (+ veszel egy légfrissítőt😊)
Az első esetet hívjuk „tüneti kezelésnek”. A légfrissítéssel ugyanis a probléma okát nem szünteted meg, csupán a tüneteket (jelen esetben a kellemetlen szagot) nyomod el. Törvényszerű, hogy idővel a bűz átüt a fenyőillaton. A második esetet hívjuk „oki kezelésnek”. Csillapítjuk a tüneteket (szellőztetés és légfrissítő), ám ezzel párhuzamosan a probléma okát is megszüntetjük (kidobjuk a sajtot), mégpedig azért, hogy a szagot végleg elűzzük.
Fordítsuk le mindezt sarkantyú és lökéshullám terápia nyelvre: lökéshullám terápia = légfrissítő, lökéshullám terápia + mozgásterápia és kisebb-nagyobb életmódváltás = légfrissítő + a sajt kidobása.
A legtöbb „átlagember”, aki nem járatos a mozgásszervi betegségek világában, meg van győződve arról, hogy egy-két szem gyógyszert (masszázs, fizikoterápiás kezelés vagy egy fincsi kis műtét stb.), és hipp-hopp kigyógyul a betegségből, amelynek kialakulásán jellemzően 10-20 éve keményen dolgozik. A fogyasztói társadalom (és sajnos mai formájában az egészségügy is) jócskán rásegít e tévhit kialakulására és térnyerésére. Jómagam nap mint nap megdöbbenek azon, hogy hosszú évek óta komoly fájdalommal élő emberek ezrei dőlnek be a tizedik/huszadik/századik csodaszernek, legyen az egy új gyógyszer, nyakpárna, deréköv, talpbetét vagy forradalmi műtéti technika, és hiszik azt, hogy egy csapásra kigyógyulnak a krónikus betegségből. Ezzel szemben az igazság az, hogy a krónikus mozgásszervi betegségek kizárólag a kialakulásokhoz vezető tényezők megszüntetésével tehetők tartósan tünetmentessé.
Nézzük meg mindezt a sarkantyú példáján. Miért is alakul ki a sarkantyú? A lábszár hátulsó részének izomzata egy ínban folytatódik (Achilles-ín), amely a sarokcsontra, annak is a csonthártyájára tapad. Ha az izomzat (és az ín) krónikusan feszessé válik, minden egyes lépésünknél „megtépi” a tapadási pontot, azaz a sarokcsont csonthártyáját.
A kétfejű lábikraizom és az Achilles-ín
Szervezetünk rendkívül okos, így védekezőmechanizmusként igyekszik megerősíteni az irritált területet, mégpedig úgy, hogy plusz csontszövetet épít oda azért, hogy kitöltse a csonthártya és a csont közt a folyamatos „tépkedés” hatására kialakult hézagot. Így jön létre a sarkantyú, mégpedig lassan-lassan, hosszú évek állandó túlterhelésének hatására. A fájdalmat ugyanakkor nem is annyira maga a sarkantyú okozza, hanem az, hogy a folyamatos irritáció (a kinövés által okozott szurkálás) miatt gyulladásba jönnek a környező szövetek.
Sarkantyú a sarokcsont talp felőli részén, a talpi bőnye tapadási pontján is kialakulhat. A mechanizmus pontosan ugyanez, a krónikus túlterhelés hatására a talpi bőnye feszessé, merevvé válik, és irritálja a tapadási pontot a sarokcsonton, s a szervezet új csont képzésével válaszol a folyamatos stresszre.
sarkantyú az Achilles-ín (balra) és a talpi bőnye (jobbra) tapadási pontján
S, hogy miért számítanak fentebb felsorolt passzív terápiák – köztük a lökéshullám kezelés is – „levegőillatosítónak”? Nos, a válasz végtelenül egyszerű. A fájdalom valódi kiváltó oka nem a sarkantyú, de még csak nem is a gyulladás (ezek ugyanis csupán a következmények), hanem az a túlterhelés, amely a sarkantyú (és a gyulladás) kialakulásához vezetett. Hiába múlik el a gyulladás a különféle kezelések hatására, vagy távolítják el műtéti úton a sarkantyút. Ha a kiváltó ok, azaz a krónikus túlterhelés továbbra is fennáll, a panaszok törvényszerűen kiújulnak. Mégpedig igen hamar.
A totális össztársadalmi (beleértve számos egészségügyi dolgozót is) félreértés forrása az a tévhit, hogy a betegség/fájdalom oka a gyulladás, tehát ha a gyulladást „meggyógyítjuk”, megoldódik a probléma. A gyulladás azonban pusztán természetes védekezőreakciónk, a szervezet igyekszik meggyógyítani a sérült területet. Ha elnyomjuk, a regenerálódás nem történik meg, vagy nem optimá