Hazug ígéretek vagy totális félreértés? Miért nem múlik el a sarkantyú a lökéshullám-terápiától?
Ismét egy kiváló írás a Balance Medical Fitness Akadémia vezetőjétől, Feövenyessy Krisztinától
De akár feltehetném a kérdést úgy is, hogy miért nem múlik el a teniszkönyök a lágylézertől, a térdízületi porckopás a porcépítő szerektől vagy a porckorongsérv a műtéttől. A séma ugyanis mindhárom esetben ugyanaz. Miután azonban a térdízületi porckopást már részletesen kitárgyaltam e videóban, a gerincproblémákat pedig a „Gerinctitkok” c. könyvemben, ezúttal a sarkantyú példáján mutatom be a jelenséget, amit már szinte minden létező oldalról körbejártam: csodaterápia ide vagy oda, életmód eredetű betegségek esetében csakis az életmód megváltoztatása vezethet tartós pozitív eredményre.
Kezdem a kedvenc példámmal. Ha beesik egy sajtdarabka a konyhapult mögé és idővel igencsak kellemetlen bűzt áraszt, két lehetőséged van:
veszel egy légfrissítőt
szétszereled a konyhapultot, kiveszed a rothadó sajtot és kidobod a szemétbe, majd alaposan kiszellőztetsz (+ veszel egy légfrissítőt😊)
Az első esetet hívjuk „tüneti kezelésnek”. A légfrissítéssel ugyanis a probléma okát nem szünteted meg, csupán a tüneteket (jelen esetben a kellemetlen szagot) nyomod el. Törvényszerű, hogy idővel a bűz átüt a fenyőillaton. A második esetet hívjuk „oki kezelésnek”. Csillapítjuk a tüneteket (szellőztetés és légfrissítő), ám ezzel párhuzamosan a probléma okát is megszüntetjük (kidobjuk a sajtot), mégpedig azért, hogy a szagot végleg elűzzük.
Fordítsuk le mindezt sarkantyú és lökéshullám terápia nyelvre: lökéshullám terápia = légfrissítő, lökéshullám terápia + mozgásterápia és kisebb-nagyobb életmódváltás = légfrissítő + a sajt kidobása.
A legtöbb „átlagember”, aki nem járatos a mozgásszervi betegségek világában, meg van győződve arról, hogy egy-két szem gyógyszert (masszázs, fizikoterápiás kezelés vagy egy fincsi kis műtét stb.), és hipp-hopp kigyógyul a betegségből, amelynek kialakulásán jellemzően 10-20 éve keményen dolgozik. A fogyasztói társadalom (és sajnos mai formájában az egészségügy is) jócskán rásegít e tévhit kialakulására és térnyerésére. Jómagam nap mint nap megdöbbenek azon, hogy hosszú évek óta komoly fájdalommal élő emberek ezrei dőlnek be a tizedik/huszadik/századik csodaszernek, legyen az egy új gyógyszer, nyakpárna, deréköv, talpbetét vagy forradalmi műtéti technika, és hiszik azt, hogy egy csapásra kigyógyulnak a krónikus betegségből. Ezzel szemben az igazság az, hogy a krónikus mozgásszervi betegségek kizárólag a kialakulásokhoz vezető tényezők megszüntetésével tehetők tartósan tünetmentessé.
Nézzük meg mindezt a sarkantyú példáján. Miért is alakul ki a sarkantyú? A lábszár hátulsó részének izomzata egy ínban folytatódik (Achilles-ín), amely a sarokcsontra, annak is a csonthártyájára tapad. Ha az izomzat (és az ín) krónikusan feszessé válik, minden egyes lépésünknél „megtépi” a tapadási pontot, azaz a sarokcsont csonthártyáját.
A kétfejű lábikraizom és az Achilles-ín
Szervezetünk rendkívül okos, így védekezőmechanizmusként igyekszik megerősíteni az irritált területet, mégpedig úgy, hogy plusz csontszövetet épít oda azért, hogy kitöltse a csonthártya és a csont közt a folyamatos „tépkedés” hatására kialakult hézagot. Így jön létre a sarkantyú, mégpedig lassan-lassan, hosszú évek állandó túlterhelésének hatására. A fájdalmat ugyanakkor nem is annyira maga a sarkantyú okozza, hanem az, hogy a folyamatos irritáció (a kinövés által okozott szurkálás) miatt gyulladásba jönnek a környező szövetek.
Sarkantyú a sarokcsont talp felőli részén, a talpi bőnye tapadási pontján is kialakulhat. A mechanizmus pontosan ugyanez, a krónikus túlterhelés hatására a talpi bőnye feszessé, merevvé válik, és irritálja a tapadási pontot a sarokcsonton, s a szervezet új csont képzésével válaszol a folyamatos stresszre.
sarkantyú az Achilles-ín (balra) és a talpi bőnye (jobbra) tapadási pontján
S, hogy miért számítanak fentebb felsorolt passzív terápiák – köztük a lökéshullám kezelés is – „levegőillatosítónak”? Nos, a válasz végtelenül egyszerű. A fájdalom valódi kiváltó oka nem a sarkantyú, de még csak nem is a gyulladás (ezek ugyanis csupán a következmények), hanem az a túlterhelés, amely a sarkantyú (és a gyulladás) kialakulásához vezetett. Hiába múlik el a gyulladás a különféle kezelések hatására, vagy távolítják el műtéti úton a sarkantyút. Ha a kiváltó ok, azaz a krónikus túlterhelés továbbra is fennáll, a panaszok törvényszerűen kiújulnak. Mégpedig igen hamar.
A totális össztársadalmi (beleértve számos egészségügyi dolgozót is) félreértés forrása az a tévhit, hogy a betegség/fájdalom oka a gyulladás, tehát ha a gyulladást „meggyógyítjuk”, megoldódik a probléma. A gyulladás azonban pusztán természetes védekezőreakciónk, a szervezet igyekszik meggyógyítani a sérült területet. Ha elnyomjuk, a regenerálódás nem történik meg, vagy nem optimális, magyarul nem „gyógyul meg” a szövet. A valódi ok az a krónikus túlterhelés, amely a panaszok kialakulásához vezetett. Amíg a túlterhelés fennáll, lökéshullám ide, lökéshullám oda, a panaszok újra és újra előbukkannak majd.
Melyek tehát a lábszár izmait és az Achilles-ínt, és/vagy a talpi bőnyét érő túlterhelés leggyakoribb okai?
Testtartáshibák: fiziológiásan (értsd természetesen) a test egyensúlyban van, azaz sem előre, sem hátrafelé nem dől, az izmokra így a lehető legkevesebb teher hárul. Az egyenesen álló testet ugyanis csupán stabilizálniuk kell, nem szükséges megtartaniuk azt. Ha azonban a hosszú távú kóros terheléseknek köszönhetően megbomlik az izomegyensúly (valójában pontosabb lenne myofasciális egyensúlyról beszélni, de a myofascia még nem számít közismert kifejezésnek, így az egyszerűség kedvéért egyelőre maradok az izomnál) és a test előre felé tendál, a hátul lévő izmokra, köztük a lábszár izmaira is komoly teher hárul, hisz meg kell tartaniuk az előre dőlő testet. Miért kezd előre dőlni a testünk? Olyan hosszú távú terhelések következtében, amelyek megbontják az izmok közti egyensúlyt. Ilyen lehet például az ülőmunka, amely a vállak és a fej előretolásával jár, azok az állómunkák, amelyek során a testünk előtt dolgozunk és előre görnyedünk, vagy akár a rendszeresen hordott magas sarkú cipő, amely szintén a súlypont előre helyeződéséhez, azaz a test előre dőléséhez vezet. Hogy megkönnyítse a dolgunkat, a gyakori pozícióhoz relatíve gyorsan alkalmazkodik a testünk. Az izmok hossza megváltozik, egyes izmok rövidülnek, mások hossza a fiziológiáshoz képest megnő (köznyelven megnyúlnak), így lassan „átalakul” a test, és a berövidülő izmok miatt képtelenné válunk arra, hogy ha felállunk az íróasztal mellől, kihúzzuk magunkat. Magyarul már nem csak munkavégzés közben görnyedünk, hanem akkor is, amikor azt hisszük, hogy egyenesen állunk. A test hátulsó felén lévő izmok – köztük a lábszár izmai is – emiatt folyamatosan túlteljesítenek (tartják a testet), krónikusan megfeszülnek és bizony igencsak kimerülnek. A feszes, berövidült lábszár izmok folyamatosan húzzák folytatásukat, az Achilles-inat, amely szintén folyamatosan húzza tapadási pontját, a sarokcsont csonthártyáját, idővel a csonthártya szépen „letépődik” a csontról, és kialakul az a bizonyos rés, amit a csontépítő sejtek gondosan kitöltenek csonttal. A talpi bőnye esetében hasonló folyamat játszódik le, ha a test előre dől (próbáld ki Magad is, ha kibillensz az egyenes testtartásból és előre dőlsz, befeszül a talpad), tehát éppígy húzni fogja tapadási pontját a sarokcsont talpi részén.
túlsúly: a túlsúly önmagában is okozhat sarkantyút, különösen a talpi bőnye esetében, hisz ha a fiziológiásnál nagyobb súly terhelődik a talpra, ellapulnak a boltozatok, azaz folyamatos feszítő hatás érvényesül a békaként kiterülő bőnyén, amelynek következtében megtépődik a sarokcsonthoz való tapadási pontja. Ezen felül azonban a túlsúly jelentősen megnöveli azt a testtömeget is, amit az izmoknak a testtartáshiba (pl. „előre dőlő” test) esetében meg kell tartaniuk.
sportolás lazítás nélkül: Az eddig leírtak alapján szerintem már egyértelmű, hogyan vezet a lazítás hiánya sarkantyú kialakulásához. Ez a probléma elsősorban azokat a sportolókat érinti, akik az alsó végtagot, különösen a lábszár hátulsó izomzatát terhelik jelentősen a sporttevékenység során (pl. futással, ugrással járó sportok). Ha az edzés vagy verseny során befeszült izmokat a megmérettetést követően nem lazítják fel, méghozzá a megfelelő technikával, előbb-utóbb krónikussá válik a feszesség, és nem kell sok idő ahhoz, hogy kialakuljanak a degeneratív betegségek, köztük a sarkantyú.
Hogyan tudod tesztelni, hogy krónikusan feszesek-e az egyes izmaid (pontosabban az egyes izmokat körülvevő izompólya)? Egy egészséges izom alapállapotban puha, tésztás tapintatú. Lazítsd el a vizsgálni kívánt izmodat és tapogasd meg! Ha keménynek, feszesnek érzed, jó úton haladsz a mozgásszervi problémák felé, tehát fogadd meg az alábbi tanácsokat!
Miből is áll tehát a valódi terápia? Első lépésként értelemszerűen csillapítjuk a tüneteket (kiszellőztetünk és bevetünk egy brutál légfrissítőt), azaz lökéshullám, vagy bármilyen más erre alkalmas kezelés segítségével csökkentjük a fájdalmat közvetlenül kiváltó tényezőt, a lokális gyulladást (erre a kérdésre egy korábbi cikkemben már bővebben is kitértem, valójában a gyulladás szükséges a gyógyuláshoz, így a modern protokollok szerint nem csökkentjük, hanem inkább megkönnyítjük annak lezajlódását 😊). A következő lépés jelenti azonban a valódi oki kezelést, fel kell számolnunk a kiváltó okot (azaz ki kell dobnunk a bűzölgő sajtot). Mit is jelent ez a gyakorlatban?
Ha a helytelen testtartás okozza a problémát, a testtartást kell javítani, mégpedig az egyedüli hatékony módszerrel, a hosszú távú mozgásterápiával. Sajnos – ahogy már számtalanszor elmondtam, leírtam – a helyes testtartás nem csupán akarat kérdése. Egy egészséges egyén képes arra, hogy kihúzza magát, de ha az izomegyensúly már megbomlott (azaz bizonyos izmok krónikusan rövidültek), addig nem tudja visszahozni (és ott tartani) a fejét vagy a felsőtestét a megfelelő pozícióba, ameddig az izmok állapotát (hosszát, erejét, tónusát) nem rendezzük. Bármilyen kényelmes is lenne, ha testmozgás nélkül, a különféle testtartásjavító pántok és hevederek segítségével rendezhető lenne a testtartás, ez sajnos hiú ábránd, és ha egy hirdetés ilyesmit ígér, bizony durván kamuzik. Ezek az eszközök passzívan húzzák vissza a testet egyfajta pozícióba (ami közel sem biztos, hogy az egyén számára optimális), ugyanakkor az izom erején/tónusán nem változtatnak, azaz abban a pillanatban, hogy levesszük a pántot, minden visszatér a régibe (arról már nem is beszélve, hogy teljesen elmerevítik a testet, márpedig a helyes testtartás távolról sem merev, épp a dinamikus rugalmasságon van a hangsúly). Az izomegyensúly valódi rendezése tehát bizony több hónapos célzott, szakszerű, személyre szabott, kemény munka. Mindemellett elengedhetetlen a terhelési viszonyok rendezése is, azaz a mindennapos munkavégzést át kell formálni a lehető legergonomikusabbá.
A terápia mindig személyre szabott, én például minden esetben megkérem a pácienst, hogy mutassa meg, hogyan dolgozik, majd együtt kitaláljuk, hogyan tudnánk kímélőbbé tenni az adott munkafolyamatot úgy, hogy továbbra is hatékony maradjon. Mindazonáltal ülőmunkát végzőknek íme némi általános segítség egy régebbi cikkemben, ahelyes ülés szabályai.
Amennyiben a túlsúly a bűnös (vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy még jó néhány extra kiló is súlyosbítja a problémát), a túlsúlyt kell leküzdenünk, mégpedig rendszeres testmozgással, illetve a fenntarthatatlan, az egészségre káros divatdiéták helyett a megfelelő táplálkozással. Ha egyedül nem megy, mert helyesen étkezni valóban nem könnyű, kérjük dietetikus szakember segítségét! Csupán egyetlen mondatot fűznék hozzá, mert ez nem az én szakterületem: az ostoba diéta kampányszerű. A helyes „diéta” egy életre szól. És még valami: fentiekből következően nem véletlen, hogy kimagaslóan gyakoriak a túlsúlyos pácienseknél a különféle degeneratív mozgásszervi problémák. Előre is elnézést kérek az őszinteségért, mentségemre szóljon, hogy csakis segítő szándékú: ameddig a túlsúly fennáll, az esetek legnagyobb részében még csak nem is gondolkozhatunk "gyógyításban", maximum a tünetek csökkentése jöhet szóba, már amennyire lehetséges.
Ha pedig az egyoldalú, túlzásba vitt sporttevékenység tehető felelőssé a panaszok kialakulásáért, változatosabb, harmonikusabb terhelésre van szükségünk, azaz meg kell változtatnunk edzési szokásainkat. Punktum.
Először is gondoskodnunk kell arról, hogy a sportolás során befeszülő izmokat és kötőszövetet a mozgást követően minden esetben megfelelően fellazítsuk (pl. SMR hengerrel), majd hatékonyan megnyújtsuk. Mégpedig ebben a sorrendben. Bár már jó ideje – Magyarországon nagyjából 10 éve - tudjuk, hogy a feszes, bemerevedett izmokkal végzett statikus nyújtás jóval többet árt, mint amennyit használ, mégis rengeteg szakember (és sportoló) csodálkozik rá a lazítás fogalmára (búúúú....) még ma is.
Tulajdonképpen ha jobban belegondolok, nem is értem, hogyan várhatom el a modern szemléletű edzéstervezést, a lazítóprogram mindennapos beiktatását, hisz megszámlálhatatlan edző/testnevelő hagyja ki még a nyújtást is az edzésprogramból annak ellenére, hogy a nyújtás szükségessége ma már közhelyszámba megy.
Az SMR henger szakszerű használatának elsajátításához szintén érdemes szakember (sportedző, gyógytornász, mozgásterapeuta) segítségét igénybe venni. Bár rengeteg videó található a youtube-on, ezek nagy része szakszerűtlen és sokszor többet árt, mint használ. Még mielőtt legyintenél, hogy sem időd, sem pénzed nincs arra, hogy szakértő segítségét igénybe vedd, jelzem, hogy már egyetlen alkalom is elég lehet arra, hogy megtanuld az eszköz használatát (illetve egy személyre szabott lazító/nyújtó programot) és kivédj számos mozgásszervi betegséget.
Másodszor pedig imádott sportunk mellé be kell iktatnunk más mozgásformákat is annak érdekében, hogy harmonikusabban terheljük a testünket és elkerüljük az izomegyensúly megbomlások kialakulását. Ezen a ponton megint csak sokat tud segíteni egy szakember (mozgásterapeuta, sportrehabilitációs tréner), hisz minden egyes ember más, különböző a testfelépítésünk, a terhelési mintáink, más sportot űzünk és máshogy, azaz nem létezik mindenki számára megfelelő edzéskombináció. Csakis alapos állapotfelmérést követően adható személyre szabott tanács és/vagy állítható össze egyéni edzésterv. A kulcs egy jó sportrehabilitációs tréner😊
Ezzel a néhány, nem is olyan bonyolult lépéssel meg tudjuk előzni a későbbi problémák kialakulását. Ugyanakkor ha már megtörtént a baj, tisztában kell lennünk a ténnyel, hogy a passzív kezelések (lökéshullám és társai) önmagukban nem elegendőek! Mondom ezt annak ellenére, hogy mi is alkalmazunk lökéshullám terápiát a rendelőben, mi ugyanis kizárólag kiegészítő terápiaként végzünk passzív kezeléseket. Csupán a tünetek kezelésével ugyanis az esetek jó részében még átmeneti javulást sem érhetünk el, vagy ha ideiglenesen meg is oldódik a probléma, a kiváltó okok megszüntetése nélkül néhány nap/hét/hónap múlva ismét jelentkeznek a panaszok. Ismerjük tehát meg a saját testünk működését és vegyük le a szemellenzőt! A tartósan fennálló mozgásszervi problémák esetében ne – vagy ne kizárólag - kívülről (gyógyszerektől, fizikoterápiás kezelésektől, lélegző, párnázott, gördülő stb. cipőktől, ultratrendi ortézisektől) várjuk a megoldást, hanem az életmódbéli okokat kutassuk fel és orvosoljuk! És ha a bennünket kezelő szakember nem így tesz, nyugodt szívvel keressünk másik orvost/terapeutát! Szerencsére egyre több a modern szemléletű, holisztikusan gondolkozó, azaz a teljes képet vizsgáló és a teljes embert kezelő szakember!
Feövenyessy Krisztina a Balance Medical Fitness Akadémia vezetője
Elérhetőségei a Balance Medical Fitness Akadémiának: 1117 Budapest, Nádorliget u. 7/b (Bejárat hátulról, a park felől)
Telefon: +36 30 842 2318
info_kukac_balanceakademia.hu
Emlékeztetőül, egyesületünk elnöke, Bruszt Mária a Balance Akadémián szerezte meg a Funkcionális Fascia Tréner végzettségét.
Bruszt Mária, Feövenyessy Krisztina, tanfolyamot elvégzett kolléganő