Suzuki Wendi előadása a TED-en:
Mi lenne, ha azt hallanák tőlem, valamit most is megtehetnek, amelynek azonnali kedvező hatása lenne agyukra, beleértve összpontosító képességüket és hangulatukat?
Mi lenne, ha azt hallanák tőlem, ugyanaz a dolog tartós lenne, s megvédené agyukat bizonyos betegségektől, pl. a depressziótól, az Alzheimer-kórtól vagy a demenciától? Megtennék? Igen?
A testgyakorlás jótékony hatásáról beszélek.
Pusztán a testmozgásról, amelynek agyunkra azonnali, tartós védőhatása van. Életünk végéig eltarthat.
Elmondok arról egy történetet, hogyan alkalmaztam az idegtudomány alapos ismeretét, mint az idegtudomány professzora, hogy magamon végezzek kísérletet, amelyben föltártam az alapjául szolgáló tudományt: miért a testgyakorlás
a legnagyobb átalakító erő, amelyet agyunk érdekében tehetünk? Idegkutatóként tudom, hogy a fejünkben lévő agy az ember által ismert legbonyolultabb szerkezet. De más beszélni az agyról, és más meglátni.
Ez itt igazi, tartósított emberi agy. Két kulcsfontosságú területet szemléltet, amelyekről ma fogok beszélni. Az első a közvetlenül homlokunk mögötti prefrontális kéreg, amely a döntéshozás, a személyiség és az összpontosítás miatt lényeges. A másik ilyen terület itt jobbra a halántéklebenyben található. Két halántéklebenyünk van: jobb és bal oldalon. A halántéklebeny mélyén van a képződmény, amely kulcsfontosságú tények és események tartós rögzítése szempontjából. E képletet hippokampusznak hívjuk. Mindig el vagyok ragadtatva a hippokampusztól. Miként lehetséges, hogy csupán egy szempillantásig tartó esemény, mondjuk, az első csók, vagy első gyermekünk születése, agyunkat megváltoztató emléket képez, és életünk végéig megmarad?
Ezt szeretném megérteni. Rögzíteni szerettem volna a hippokampusz egyes sejtjeinek tevékenységét, miközben kísérleti alanyok
új emlékképeket állítanak elő. Szeretném dekódolni a rövid elektromos kitöréseket, amelyekkel az idegsejtek kommunikálnak egymással. Miért van, hogy a rövid kitörések egyszer engedik új emlék rögzítését, máskor nem? Pár éve a tudományban igen szokatlant tettem. Mint az idegtudomány professzora, úgy döntöttem, hogy kutatói programomat teljesen megváltoztatom. Mert olyasvalamire bukkantam, amely oly sok életet változtathat meg, hogy muszáj volt szemügyre vennem.
Fölfedeztem s tapasztaltam a testgyakorlás agyunkat megváltoztató hatását. Merő véletlenségből. Nyakig voltam az emlékezettel kapcsolatos munkámban: érkeztek az adatok, szakterületemen egyre ismertebbé váltam az e téren végzett munkám miatt. Mindennek jól kellett alakulnia; tudományos szempontból úgy is volt. De amikor a laboromból kikukkantottam, nem éltem társasági életet. Túl sok időt töltöttem agysejtek hallgatásával szobám sötétjében, magányosan. Ellustultam. Több mint 11 kilót szedtem föl. Évekbe telt, mire észrevettem, hogy pocsékul érzem magam. De nem kell pocsékul éreznem magam.
Vadvízi evezésre mentem, egyedül, mert nem volt társaságom. Visszajöttem, eszembe jutott: "Istenem, én voltam a túrázók között a leggyengébb!" E szándékkal tértem vissza: "Soha nem akarok a leggyengébb lenni,ha vadvízi evezésre megyek!" Ez késztetett rá, hogy edzőterembe menjek, s A-típusú személyiségemet arra összpontosítsam, hogy minden gyakorlatsort kipróbáljak. Mindent kipróbáltam: kickboxot, táncot, jógát, sztepptáncot. Eleinte tényleg nehéz volt. Ám észrevettem, hogy minden izzasztó edzés után megjavult a hangulatom és energiával telítődtem. Emiatt jártam vissza az edzőterembe. Kezdtem magam erősebbnek érezni. Jobban is éreztem magam; 11 kilót fogytam. Másfél évi rendszeres testedzés után valamire fölfigyeltem. Íróasztalomnál ültem, kutatói pályázatot írtam, és valami szöget ütött a fejembe; valami, amire még soha nem gondoltam. Arra gondoltam: "Na, a pályázatírás ma jól megy." De a kutatók? igen, minden kutató csak nevet, amikor ezt emlegetem, mert a pályázatírás sose megy jól. Nehéz. Az ember mindig haját tépi, hogy valami millió dollárt
érő ötlet jusson eszébe. De rájöttem, hogy a pályázatírás mégiscsak jól megy, mert képes vagyok összpontosítani
és figyelmemet tovább fönntartani, mint korábban. Hosszú távú memóriám, amelyet laboromban kutattam, úgy tűnt, följavult. Belém hasított a felismerés. Tán az edzés, amellyel életem kiegészítettem, változtatta meg az agyam. Tán magamon végeztem kísérletet, tudtomon kívül.
Kíváncsi idegtudósként a szakirodalomhoz fordultam:
Mit tudunk jelenleg a mozgás agyunkra gyakorolt hatásáról? Tekintsük agyunkat mint izmot. Minél többet eddzük, annál nagyobbá s erősebbé válik hippokampuszunk és prefrontális kérgünk. Miért fontos ez? Mert a prefrontális kéreg és a hippokampusz a leginkább hajlamos degeneratív idegrendszeri betegségekre és természetes időskori szellemi hanyatlásra. Egész életünkön át tartó edzéssel nem gyógyítjuk meg a demenciát és az Alzheimer-kórt, viszont ezáltal képezzük a legerősebb, legnagyobb hippokampuszt és prefrontális kérget, így e kórok lassabban fejtik ki hatásukat. Agyunk szempontjából olyan az edzés, mint a jól feltöltött magánnyugdíjszámla.
De ez még jobb, mert ingyen van. Az előadás e pontján kiált föl mindenki: "Ez annyira jól hangzik, Wendy, hogy csak egyet szeretnék tudni: legalább mennyi gyakorlatot végezzek a változások eléréséhez? Megválaszolom a kérdést. Először a jó hír: a hatáshoz nem kell triatlonversenyzőnek lennünk. Aranyszabály: heti három-négy, legalább félórás edzés, benne aerobikgyakorlatok. A lényeg, hogy növeljük a pulzusszámot. Jó hír, hogy nem kell edzőterembe járni, nem kell drága bérletet venni. Még egyszer gyors tempóban járjuk körül a háztömböt! Ha van lépcső a közelben, lépcsőzzenek! Porszívóval végzett nagytakarítás is van olyan jó, mint az aerobikóra, amelyet edzőteremben végzünk.
Bejártam az utat a memória-úttörőségtől az edzés fölfedezéséig. A legbelső agyműködéstől annak megértéséig, hogyan javíthatja az edzés az agyműködést. Laboromban most a célom, hogy mögé lássak a most ismertetett aranyszabálynak: heti három-négyszer fél-félóra. Meg akarom találni önöknek az optimális egyéni edzésprogramot, koruknak és edzettségüknek, genetikai adottságuknak megfelelőt, hogy maximálhassuk a gyakorlatok hatását, valamint hogy javítsuk és a lehető
legjobban védjük agyukat.
Más beszélni az edzésről, és megint más csinálni. Segítségül hívom okleveles edzői hatalmam, hogy fölállásra kérjem önöket. Csupán egyperces gyakorlatot csinálunk. Csinálják, amit én, és mondják, amit én, de ne üssék meg szomszédjukat. Hadd halljam!
Nézők: Erős vagyok.
Wendy Suzuki: Hölgyek, erős vagyok, mint a Wonder Woman.
WS: Új gyakorlat: horogütés, majd jobbra és balra.Kedvet kaptam! Most önök!
WS: Utolsó gyakorlat, le és föl, jobbra, balra, jobbra, balra. Csupa tűz vagyok! Most önök.
Egy gondolattal búcsúzom. Így hangzik: ha mozgást visznek életükbe, a mozgás nemcsak boldogabbá teszi és megvédi önöket, hanem agyukat is megóvja gyógyíthatatlan betegségektől. Ily módon életkilátásaikat jó irányba fogja változtatni. Érdekes s mind nagyobb irodalmat találtam, amely alátámasztotta, amit magamon tapasztaltam. Jobb hangulat, több energia,
jobb memória, erősebb figyelem. Minél többet megtudtam róla, annál világosabb lett a testmozgás hatása.
Forrás: ted.com