top of page

3 tévhit az alvással kapcsolatban


Az ebéd utáni alvás levertté tesz

Ez nem igaz. Az emberi szervezet délután egy és kettő óra között nyugalomra van programozva. (Ezért is érezzük magunkat úgy ebéd után, hogy jó lenne egyet pihenni. Ez természetes folyamat. Nyilván nem keverendő össze egyéb érzékenységgel összefüggő kajakómával.) Ilyenkor a szunyókálás aranyat ér, még a 10 perces kis mini alvás ia jótékony hatással van a szervezetre.


Az idősebb emberek rosszabbul alszanak

Nem igaz. A közvélemény-kutatások szerint főként a 18 és 29 év közötti fiatalok panaszkodnak alvászavarokra. Szintén ne keverjük össze a dolgokat, mégpedig a klimax környéki alvászavarral, illetve azzal, hogy az idősebbeknek kevesebb alvás is elég.

A túl sok alvás fáradttá tesz

Igen, sajnos ez igaz. Ha valaki sokat alszik, letargikus állapotba kerül, fáradnak érzi magát, és nem érti mi a baj. hiszen aludt eleget. Igen, csak ez esetben túl sokat, ahogy létezik a túledzettség, létezik a túlalvás esete is. Legyünk energikusak, legyenek céljaink, és akkor nem döglünk az ágyban.

26 megtekintés0 hozzászólás
bottom of page